DEAP VALLY

Eddig még csak ki sem adták debütáló albumukat. Ennek ellenére már felfigyelt rájuk a legnagyobb brit zenei magazin az NME és az amerikai Rolling Stone magazin, az első kislemezük a BBC Radio 1 Legforróbb Debütálók listájára került és megjelentek a Later with Jools Holland műsorban.

A KÉZIMUNKA OSZTÁLYTÓL A PUNKZENÉIG

Eddig még csak ki sem adták debütáló albumukat. Ennek ellenére már felfigyelt rájuk a legnagyobb brit zenei magazin az NME és az amerikai Rolling Stone magazin, az első kislemezük a BBC Radio 1 Legforróbb Debütálók listájára került és megjelentek a Later with Jools Holland műsorban.

Bemutatkozik a Deap Vally Kaliforniából, egy 2 személyes női punkzenekar a gitárokkal és dobokkal, amelyet már most a White Stripes-szal és a Led Zeppelinnel hasonlítanak össze.

Megtalálták a helyüket a zenei életben
Beszélgettünk Jule Edwards-szal a Deap Vally-ből, amíg ő a hamburgi szállodai szobájában ül, s mely úgy néz ki mint egy lóverseny pálya - bár nincs ma versenye, mint azt megjegyezte.

Ő nem rejtegeti azt a tényt, hogy a zenekar már megismerkedett ezzel a kérdés előtte. Mégis, miért "Deap Vally" -, és miért a közelgő debütáló album címe a "Sistrionix"?

- Igen! Ezt a kérdést már millió alkalommal feltették nekünk. A Deap Vally arra utal, hogy hol is nőttem fel - és a nyelvjárásra, amit Lindsey és én használunk.

- A SISTRIONIX két szó párosításából keletkezett: A "Sister" és a "Histrionics" X-szel írva hogy frissen hangozzon, magyarázza nekem Julie Edwards, a Deap Vally dobosa és énekese.

Hol látod a helyed a zenei életben - és miért csak énekkel, gitárral, és dobokkal adjátok elő a zenétek?
- Nos, amennyire én tudom, mi vagyunk az egyetlen kétszemélyes kemény női rock együttes, úgyhogy megtaláltuk a saját helyünket a zenei életben - és remélhetőleg sok nőt inspirálunk majd arra, hogy ugyanezt tegyék. Az a gitár, ének, és dob egyenlet úgy tűnik, hogy működik, úgyhogy csak megyünk vele.
"Baby I Call Hell", a Deap Vally első dala egy együttes szerzemény.

Hol van a basszus?
Egy audiofil és egy frekvenciára orientált perspektíva szemszögéből érdekesnek tűnik, hogy hogyan sikerült együtt tartaniuk a hangzás elemeit. Ez csak a gitár, az énekhang, és a dob, így eltekintve a legalacsonyabb gitár és dob hatásoktól, valójában nincs semmi, ami megközelíthetné a mélyhang frekvenciákat.

Mégis, az együttes energiája, a nemtörődöm hozzáállás, a dalszövegek, és az erős riff-alapú dallamok furcsállás közben azt sejtetik, hogy megfelelnek a célnak. És ők biztosan nem törődnek a jó hangzással:

- Nem vagyok egy szőrszálhasogató a jó hangot illetően, amikor zenét hallgatok. Sok zenét a laptopomon hallgatok, ami nem hangzik remekül, de még így is hangulatos. Nekem van egy gagyi lemezjátszóm otthon, amely elég szörnyen hangzik - de nagyszerű módon.

Egy napon, amikor már több pénzünk lesz, szeretnék egy édes, meleg retro zenei rendszert a házunkba, mondja az együttes.

Új zene alkotása
Akár hiszed, akár nem, a Deap Vally két tagja eredetileg egy kézimunka osztályban találkozott - és most punk zenét játszik. A zenekar énekese és mezítlábas gitárosa, Lindsey Troy, úgy nőtt fel hogy zenélésen töltötte az idejét a nővérével és családjával.

Julie Edwardsnak tapasztalata van táncban és éneklésben, s van még egy másik kéttagú zenekara a The Pity Party - párhuzamosan a Deap Vally-val.

Tehát amikor a két lány a Deap Vally-t alkotja, hogyan hoznak létre egy új zeneszámot?

- Mi az új dalok nagyon különböző módon készítjük. Ez mindig egy más-más folyamat. Nem vagyunk bezárva egy rendszerbe, hanem inspirációkkal és ötletekkel táplálkozunk, melyek kirobbannak az éterbe és már meg is van az ötlet, magyarázza Julie Edwards.

Ő nem habozik, amikor azt kérdezem, hogy mi inspirálja őket - az életben és a zenében:

- A vágy, hogy naggyá legyek, hogy megszegjem a szabályokat, hogy másokat is inspirálhassak, hogy erős legyek, jut erre a következtetésre.

A debütáló albumuk és a Deap Vally közelgő turnéja azt sejteti, hogy tudják mit csinálnak, és az emberek szeretik a zenéjüket az őszintesége és energiája miatt.

Debütáló albumuk 2013 július első hetében fog megjelenni és egész nyáron fesztiválokon játszanak majd, s ezt követően turnéra mennek az ősszel. Üdvözöljük ezt a kellemes, szokatlan zenei meglepetést.

ismerje meg jobban a Deap Vally-t és tekintse meg videóikat a a www.deapvally.com.

- Rune H. Gullborg Jensen, rhj@dali.dk

Deap Vally 2.jpg