Az audiokábeltípusok alapvető útmutatója

Mik azok az audiokábelek?

Két fő kábeltípus létezik egy audiorendszerben: az összekötő kábelek, amelyek a forráskomponenseket, például a CD-lejátszókat és a hálózati streamereket kötik össze az erősítőkkel, és a hangszórókábelek, amelyek az erősítőket kötik össze a hangszórókkal.

Mindegyik kábelt egy adott célra tervezték – az összekötő kábelek a viszonylag gyenge – és ezért törékeny – jeleket viszik a lejátszókból az erősítőkhöz, míg a hangszórókábeleket a hangszórók meghajtásához szükséges nagyobb feszültségekhez és áramokhoz tervezték. Lehet spórolni olcsó kábelekkel, mint például a vékony, olcsó összekötő kábelek, amelyeket néha az audio berendezésekhez mellékelnek, vagy a nagyon vékony „harangvezeték”. Azonban egy ésszerű befektetés az audio berendezésekhez készült speciális kábelekbe maximalizálja az audioelektronikai berendezések és hangszórók teljesítményét, javítva ezzel a hangminőséget.

Kiegyensúlyozatlan vs. kiegyensúlyozott

Nézzük először az analóg csatlakozókábeleket, mivel ezek nagy hatással lehetnek a rendszer teljesítményére. Ismeri a régi számítógépes mondást: „szemét be, szemét ki”? Nos, a forráskomponensek és az erősítők közötti jelveszteséget nem lehet visszanyerni a hanglánc további szakaszaiban, ezért a jó minőségű csatlakozókábeleket kötelezően szükségesnek kell tekinteni.

Valószínűleg kétféle csatlakozókábellel fog találkozni – kiegyensúlyozatlan és kiegyensúlyozott kábellel. Ezek a megnevezések a kábeleken belüli vezetékek elrendezését és a hozzájuk csatlakoztatott termékekkel való kapcsolatukat tükrözik. Nézzük meg közelebbről a két típust.

Kiegyensúlyozatlan kábelek

A kiegyenlítetlen összeköttetések továbbra is a leggyakoribb típusú kapcsolatok, amelyekkel találkozhat. Ezek az egyszerű koaxiális RCA phono dugót használják, amelynek alapkonstrukciója egy csap és egy gallér a pozitív és negatív jelek továbbítására. A belső felépítés általában egyetlen központi (általában fémből készült) vezetőt tartalmaz a pozitív táplálásra, amelyet egy külső fémfóliából vagy nagyon vékony szálakból szőtt árnyékolás vesz körül (és szigetel). Ezt úgy tervezték, hogy továbbítsa a negatív csatlakozást, és némi elszigetelést biztosítson a külső interferenciától.

Tekerje mindezt egy külső köpenybe a védelem érdekében, és máris kész az egycsatornás audio csatlakozókábel. Természetesen a sztereó jel továbbításához két ilyenre van szükség. Egyes olcsó kábelek a két csatornát „nyolcas alakban” kötik össze, de általában a legjobb, ha a két csatornát külön-külön szigetelve tartja.

Kiegyensúlyozott kábelek

Bár a kiegyensúlyozatlan kábelek többé-kevésbé mindenütt jelen vannak a hazai audio rendszerekben, van egy hátrányuk: hajlamosak a külső elektromos interferenciák felvételére, ami általában a hangjelek zümmögéseként hallható. Minél hosszabb a kábel, annál nagyobb a valószínűsége, hogy ezt hallja. Még ha ez az interferencia nem is hallható, finomabb szinten zavarhatja az audiojelet, és befolyásolhatja a hangminőséget.

Ennek leküzdésére szimmetrikus audio kábelek használhatók a szimmetrikus működésre tervezett berendezések között. A professzionális területen szerzett tapasztalatok alapján ezek a kábelek abban különböznek a kiegyensúlyozatlan kialakítástól, hogy mind a +, mind a - csatlakozásoknak saját vezetőjük van, amelyeket egy külső árnyékolás véd. Ebben az elrendezésben az egyik vezetéken felvett interferencia a másik vezetéken is rögzül, de a két ellentétes polaritás miatt a kettő kioltja egymást.

Ennek eredményeképpen az ilyen kábeleket előnyben részesítik a hosszabb kábelvezetésű berendezésekben, ahol a teljesítményerősítő a hangszórók közelében van, az előerősítő pedig távolabb, vagy amikor aktív hangszórókat használnak közvetlenül egy előerősítőről vagy saját hangerőszabályzóval rendelkező forráskomponensről, például egy hálózati lejátszóról.

Digitális audiokábelek típusai

Egyes rendszerekben az analóg kábelek alternatívájaként a forráskomponensek és az erősítő közötti összeköttetésként digitális kábeleket használnak. Ezek előnye, hogy ellenállnak az interferenciának, és kiváló eredményt kell nyújtaniuk, amennyiben az erősítőben a digitális-analóg átalakítás legalább olyan jó, mint a forráskomponensben. Néhány CD- és hálózati lejátszót kizárólag átviteli eszközként terveztek, beépített digitális-analóg átalakítás nélkül. Ezeket az eszközöket az erősítő vagy előerősítő digitális bemenetéhez kell csatlakoztatni.

Két fő digitális kábeltípus létezik: az elektromos (lényegében az analóg csatlakozásokhoz használt analóg csatlakozás speciális változata) és az optikai. Mindkét esetben egyetlen csatlakozásra van szükség mindkét hangcsatorna, vagy akár több csatorna továbbításához egy surround beállításban.

Elektromos digitális kábelek

A digitális adatfolyamot lényegében egy kétvezetékes kábelen keresztül továbbító, az egyetlen analóg hangcsatornához használt kábelhez hasonló kábelt gyakran „koaxiális digitális” kábelnek nevezik, bár különböző csatlakozókat és kábelkonfigurációkat használnak. Gyakori konfigurációk az RCA phono csatlakozók, a BNC csatlakozók és az XLR csatlakozóval ellátott AES/EBU csatlakozók, amelyek szimmetrikus kábelkonstrukciót használnak.

A fontos szempont itt az, hogy digitális jelekhez digitálisan tervezett kábelt kell használni: az analóg hanghoz tervezett kábelek is működnek, de nem ideálisak. Az egész a kábel impedanciájának (vagy leegyszerűsítve, ellenállásának) kérdése: az RCA dugókkal rendelkező koaxiális digitális csatlakozások szabványa 75 ohm impedancia (véletlenül ez a érték egykor az FM rádióantennák csatlakoztatásához is használatos volt). Az AES/EBU csatlakozásoknál ez 110 ohm.

Mivel mind a koaxiális, mind az optikai digitális csatlakozások megfelelnek a Sony/Philips digitális interfészének (S/PDIF), amely a jel- és időzítési információkat egyetlen adatfolyamban egyesíti, az átvitelben előfordulhat időzítési hiba. Ez úgynevezett „jitter” jelenséghez vezet, amely akkor következik be, amikor a vevő eszköz elveszíti az időzítési jel nyomon követését. A készüléknek ezután keményen kell dolgoznia, hogy helyreállítsa a koherens adatfolyamot, amelyen a digitális-analóg átalakítás működhet.

Ennek egyik fő oka a digitális kábelek helytelen impedanciája, amely a jel visszaverődését okozhatja a kábelen belül, ami megzavarja a nagy sebességű digitális jelek pontos átvitelét.

Ennek további leküzdésére olyan szabadalmaztatott rendszereket fejlesztettek ki, amelyek az órajelet és az adatokat külön kábeleken továbbítják. Létezik az I2S (vagy Inter-Integrated Circuit Sound) kapcsolat is, amely a digitális alkatrészeken belüli adatátvitelt másolja, külön órajel-vezetéket, valamint a bal és jobb csatornákhoz tartozó vezetékeket használva. Emellett rendelkezik egy „szóválasztó vezetékkel” is, amely jelzi a vevőnek, hogy az egyes bitek melyik csatornát írják le.

A probléma az, hogy nincs szabvány az I2S csatlakozóra. Néhány újabb komponens többtűs HDMI típusú csatlakozót használ, de a csatlakozás nem felel meg a HDMI-szabványnak, és a hardvergyártók között is lehetnek eltérések a tekintetben, hogy „melyik tű mit csinál”.

Optikai digitális „kábelek”

Elméletileg az optikai digitális csatlakozásoknak jobbnak kellene lenniük, mint a fém alapú kábeleknek. Végül is az optikai immunis az interferenciára. Az optikai „kábeleket” (valójában optikai szálakból álló fénycsövek) nagy sebességű adatátvitelre is használják, tehát jobbnak kell lenniük, nem?

A legtöbb optikai kábel, amellyel találkozhat, az olcsó TOSLINK csatlakozót használja, amelyet azért hívnak így, mert a Toshiba fejlesztette ki. Ez a csatlakozótípus egy fénycső végére van rögzítve, amelyet egyetlen üveg- vagy műanyagszál (vagy ilyen szálakból álló köteg) alkot, és amelyet védőburkolat borít. Az, hogy mennyire jól van összerakva ez a szerelvény, határozza meg a teljesítményét. Az árak a vékony műanyag kábelek szinte ingyenes árától egészen a csúcskategóriás, üvegmaggal ellátott, egzotikus kivitelű TOSLINK csatlakozóval ellátott kábelekig terjednek. Egyes cégek még aranybevonatú TOSLINK csatlakozókat is gyártanak..

Igen, az optikai kapcsolatok elméleti előnye az elektromos interferenciával szembeni immunitás, de az optikai szálon belüli visszaverődések miatt sok hibalehetőséget rejtenek magukban. Ez különösen igaz a csatlakozóhoz való csatlakozásnál és a csatlakozó és a csatlakoztatni kívánt eszközök portjának összekapcsolásánál.

Van még egy szempont: könnyen gondolhatnánk, hogy jó az optikai, mert végül is a CD egy lézerrel olvasott optikai adathordozó. Azonban a lejátszó ezeket az optikai impulzusokat elektromos jellé alakítja, így ha a lejátszót egy erősítő vagy DAC digitális bemenetéhez csatlakoztatjuk, az adatok optikai-elektromos-optikai-elektromos úton haladnak, ami még több hibát okozhat.

Az analóg és a digitális audiokábelek összehasonlítása

Nincs tökéletes módja a rendszer csatlakoztatásának: mind az analóg, mind a digitális kábeleknek megvannak az előnyei és a hátrányai. Az analóg hajlamos az interferenciára, különösen hosszú távon, bár ez szimmetrikus csatlakozásokkal enyhíthető (feltéve, hogy a hardver támogatja a szimmetrikus működést). Az elő- és végerősítők közötti hosszú utakat használó berendezések esetében a szimmetrikus működés az egyetlen megoldás.

A legtöbb otthoni rendszer esetében a legjobb tanács az, hogy a forrás és az erősítő közötti összeköttetéseket - akár analóg, akár digitális - a lehető legrövidebbre tartsuk. A hosszú vezetékeket tartsa meg az erősítő és a hangszórók összekötésére, mivel a hangszórókábelekben lévő sokkal nagyobb jelek lényegesen ellenállóbbak az esetleges interferenciákkal szemben.

Hogyan válasszuk ki a megfelelő audiokábeltípust

Mennyit érdemes költeni audiokábelekre? A rövid válasz az, hogy ez attól függ. A zsebpénztől kezdve egy tisztességes autó áráig bármennyit költhet egy pár csatlakozókábelre, ezért mérlegelnie kell az egész rendszer költségvetését, majd ésszerű összeget kell befektetnie a kábelekre.

Nem is az a lényeg, hogy minél vastagabb vagy minél látványosabb egy kábel, annál jobban fog szólni. Ehelyett inkább olyat válasszon, ami robusztusnak és jól kidolgozottnak tűnik. Ellenőrizze a praktikus dolgokat, például, hogy azok a nagy, díszes dugók nem olyan nagyok-e, hogy nem férnek el a hifi komponensei között. És csak annyi hosszúságot vásároljon, amennyire szüksége van; jobb, ha azt a pénzt inkább egy rövidebb, jobb minőségű kábelre fordítja.

Továbbá olyan márkájú kábelt vásároljon, amelyről már hallott, mint egy ismeretlen gyártótól, amely a világot ígéri termékeivel: a kábelek meghibásodhatnak vagy elszakadhatnak, ezért jó tudni, hogy van valamilyen garancia a cserére vagy javításra.

Ne feledje, hogy ha a kábelek egyszer a helyükre kerültek, senki sem fogja látni őket. Ne hagyja magát megtéveszteni a feltűnő kivitel, az egzotikus anyagok vagy a kábelbe beépített varázslatos eszközök által: vásároljon jó minőségű, nem pedig hivalkodó terméket.

Az audiokábelek gondozása és karbantartása

Vigyázzon a kábeleire, és azok örökké fogják szolgálni – vagyis majdnem.

Az igényeinek megfelelő hosszúságú kábelt vegye meg; ne legyen túl hosszú, mert akkor el kell rejtenie valahová a felesleget, és ne legyen túl rövid, mert akkor fennáll a veszélye, hogy megnyúlik, és a dugók és az aljzatok is terhelés alá kerülnek.

Gondoskodjon a kábelek elhelyezéséről a hifiberendezés mögött. Próbálja meg a kábeleket egymástól távol tartani, és kerülje a felesleges kábel szorosra tekerését. Vásároljon címkéket, amelyek jelzik, hogy mi mihez csatlakozik, hogy ne kelljen minden kábelt leválasztania, ha valamit át akar cserélni.

Kerülje el, hogy a jelkábelek az audioberendezések hálózati kábeleivel párhuzamosan fussanak: ez ugyan rendezettnek tűnik, de jelzavarok formájában problémákat okozhat. Ha a hálózati kábelek és a jelkábelek – valamint a digitális kábelek – találkoznak, próbálja meg biztosítani, hogy azok derékszögben keresztezzék egymást.

Ha a kábelcsatlakozók tisztítására kerül sor, mindenféle termékbe beruházhat, például az érintkezőtisztítóba, amely olcsó és hatékony. A legtöbb tulajdonos számára azonban elegendő, ha egyszerűen kihúzza a dugót, majd körülbelül félévente újra bedugja.

Következtetés

A jó kábelek nem csak a jelet szállítják – hanem a hangot is. A megfelelő hosszúság kiválasztásával, az elrendezés rendben tartásával és az időnkénti karbantartással elkerülheti az interferenciát és meghosszabbíthatja a berendezés élettartamát. Nem igényel sok erőfeszítést, de nagy különbséget jelent. Vigyázzon a kábeleire, és a rendszere évekig nagyszerű teljesítménnyel fogja meghálálni.

Gyakran ismételt kérdések

Tényleg számítanak a kábelek?

Az ésszerűség határain belül igen, feltéve, hogy a megfelelő specifikációnak megfelelően készültek. Ha lehetséges, próbálja meg összehasonlítani a különböző szintű kábeleket egy gyártó kínálatában a helyi kereskedőnél. Ha már nem hallja a különbséget, ne lépjen feljebb a választékban.

Mennyit költsek kábelekre?

A régi ökölszabály szerint a rendszer költségének körülbelül 10%-át kellene hifi összekötőkábelekre és hangszórókábelekre költenie. A belépő vagy alsó kategóriás berendezések esetében ez egy kicsit túlzás lehet, de a csúcskategóriás hifi ritka légkörében valószínűleg nem kell ennyit költenie ahhoz, hogy kiváló teljesítményt kapjon – bár ennél sokkal többe is kerülhet.

Érdemes-e egzotikus fémbevonatot alkalmazni a kábeldugókon?

Az arany- vagy ezüstbevonat segít az elektromos vezetőképességben azon a ponton, ahol a kábel találkozik a hangkomponensekkel. Az ezüst a legjobb vezető, de a levegővel érintkezve idővel elszíneződhet, így több tisztítást igényel. Az arany szinte ugyanolyan jó, és inert (tehát nem színeződik el). Viszont viszonylag puha és könnyen megsérül. Ha gyakran csatlakoztatja és kihúzza a kábeleket, előfordulhat, hogy a dugók bevonata lekopik. A ródiumbevonat viszont sokkal tartósabb, és vezetőképessége hasonló az aranyéhoz.